Ültem mellette az ágon, arcába néztem, de ilyen közelről, és mindenféle történetet meséltem neki. S neki nevetnie kellett, hátraszegte fejét, szemét lehunyta, s én odasuttoghattam mindent a füle mögé, nagyon halkan, a tarkójánál volt a szám, ahol a legtöbb kis pihe volt. Ilyen s hasonló álmokat láttam hetente többször. Szép álmok voltak - nem panaszkodhatom -, hanem hát csak álmok, és ahogy ez már csak az álmok tulajdonsága, éhesen hagyták végül az embert.

Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A művészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg

 Egyre zavaróbbnak érezte, ahogyan ezek az emlékek folyamatosan a felszínre törtek. Mintha a múlt sohasem ért volna véget, mintha az idő végtelenbe nyúló tornyának emeletén továbbra is minden újra meg újra megtörténne.

Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.

Olyan volt a lelkem, mint azok a kürtcsigák, amiket partra mos a tenger, és már csak a héj maradt meg belőlük, a csiga dobbantott. Szürkésrózsaszín üregem tisztára mosva, üresen várja, hogy valaki betöltse, hogy valaki betelepedjen, és ott bennem biztonságban érezze magát, és kitöltsön mindent.

Akarlak téged. Kibírom, ha nem kapok meg valamit, amit nagyon szeretnék. De azt is tudom, hogyan kell megszerezni, amit akarok. Ez csak elhatározás kérdése.

Kérlek ne hagyj magamra
Csak újra had bízhassak benned

Ha a remény hal meg utoljáraÉn még hogy hogy élek?

Szemembe nézel,
S már tudom, hogy mit érzel.

Egy voltam a sok közül...De hittem itt legbelül.

(8)

Egyszer egy szép napon messze szállt az én bánatom, mert elhittem, hogy szeretsz.

Mikor életemben először láttam, máris felfigyeltem rá. Heves természetű lángelme. Szeszélyes. Kegyetlen. Nem lobban fel akármiért és nem alszik el akárhol. Mikor fényként suhant be a terembe, ezernyi szempár szegeződött rá. Kecses mozgása mint a tűz lángcsóváinak hajlongása, megigézi az embert. Szeme olykor melegséget áraszt, néha izgalmat, kalandot rejt, s ilyenkor merészen játszani kezdek vele. Bár tudom, az életemmel játszok, mégis megéri, mert mellette félhetnék. De nem teszem. Minél jobban felborzolom a kedélyeit, annál inkább élvezem.

Szeme lángvörössé változik és hiába ellenkezem, testemet elönti a láz, a melegség, és bár összeesnék, ő nem engedi. Olyan, mint egy vadász, ki nagy munka árán, de elkapja zsákmányát. Szemeim akaratlanul is, de lecsukódnak. Nem bírnak tovább ellenállni a csábításnak. S bár derekamat tartja, másik kezével lágyan végigsimítja arcomat, és éget, mint a tűz. Minden egyes érintése forró nyomot hagy szívemen. Ajkainak lágy érintése mint nyílvessző veszi célba a szívemet, és el is találja azt. Lassan lecsukja szemét, és most már csak két dolog létezik a világon: ő és én. Szerelmének nyomát immár örökre szívembe égette. Olyan, mint a tűz. Meggondolatlan. Szenvedélyes. S bár ha elhagy, meghalok, mégis bízom benne...

Nem tehetünk úgy, mintha a repülők az égen hullócsillagok lennének? Igazán jól jönne ha most kívánhatnék egyet

mindegy, hogy a srác tökéletes-e vagy a lány tökéletes-e, amíg tökéletesek egymásnak.

minden ember élete ugyanúgy ér véget. csak hogy hogyan élt és hogyan halt meg, az ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól

a szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi
lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek...

Ami nehéz, ahhoz kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.

arcodba vágtam, hogy elfelejtettelek, de közben vártam, hogy átölelj.

neked mindez csak egy játék volt.. tudtad, minden percem rólad szolt.

ö talán nem bánja hogy nem vagyok ott, nem is gondol rám..

kaptam valamit, kérlek, ne vedd el, hiányzol nekem, kérlek, ne menj el.

ha gondolod, hagyjuk, akkor is te vagy a mindenem.

  - egyedül akarok lenni
- oké, akkor veled megyek

Mert
imádom a szemed és kívánom a szád, kicsinál kajak minden porcikád

Szétszakad a fejem kettőt látok mindenből
Behányok a szagoktól nem iszok többet innentől
Mert megint bebasztunk ahogy kellett rendesen
A sárga földig ütöttük ki magunkat mi teljesen
Tudtam hogy másnap kemény lesz az ébredés
Mert egész este nyomattuk a segg részegen brake-elést

Nem bírok a véremmel,mindig a
party kell,elszórakozom az életem, ez a végzetem!
Bármerre járok én a nagyvilágban,találok ürügyet a szórakozásra,mulatásra,
partyzásra,rendes ember én nem leszek soha

az egyik pillanatban még élvezem az életet, a következőben pedig nem értem, hogyan élhettem eddig nélküle

nem mondom hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű.

ez az én körhintám és akinek nem tetszik az faragjon magának saját falovacskát...

mert nevetni az tud csak igazán,aki már eleget sírt!

ahol a pillanatba lépsz, ott
véget ér a múlt.

a zene, ha elrepít innen, az nekem a minden...

az álmokat nem szabad elfelejteni..

Megszoktam őt, akár a levegőt, Ő adja nékem a lélegzetet.

Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra,
Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra

szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már

mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer

Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében...

nem fogok elpazarolni egyetlen pillanatot sem! ölelni fogom, nem engedem el

szomorú vagy. ez azt jelzi, hogy még él a lelked

véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban

*Nem igazodok semmihez, mer igazából leszarom..

*Betartom a szavam, csak leragadtam körökben,Kik elpártoltak, úgy veszem, hogy lemaradtak mögöttem..

*Csalódást okoztam, az életemben áskáltak,Nem tudták elfogadni hogy én ez vagyok ..mert mást láttak...

Miért kell, hogy fájjon minden mondatod?
Szó nélkül csendben könnyebb lesz, ha rám hagyod. 

Köztünk olyan a harc, mint a filmeken,
aztán nevetünk mindig a könnyeken,
mint tűz és víz, úgy élünk rég,
de egymásért kitartunk még.
Örökké tart nem választ szét.
Soha már az ellentét, mint tűz és víz, úgy élünk rég,
bár őrültség, de ettől szép

Nekem te vagy a társ, aki segít, ha kell,
aki velem van mindig, s átölel.
Én elfogadom, azt, ami vár hidd el! 

Van, hogy lélekben, néha, úgy érzem feladom,
ebből elég, aztán rám nézel,
s mikor hozzám érsz rögtön érzem itt a vég.
Békében élhetnénk, bár érteném, hogy miért harcol két ember,
ha semmit sem ér? 

Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy
életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?

Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a
fantáziát. (...) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre,
ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig
átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még
meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy
elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk
kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért
biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük
botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak
ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet
szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz
legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon
is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem
magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A
rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi
kör ez.

Aki elmegy, annak könnyű. De aki itt marad! Csak ül, bámul bele a semmibe, mint egy eszelős

A pillanat, amit átélsz, örökre benned marad.

Fából szeget csak szeg tud kifeszíteni

Mindenhol üres üvegek, meg csikkek, fotózd le, mert ahogy buliztunk tegnap, abból írhatsz egy cikket.

kiszámíthatatlan kit találok vonzónak. teljesen véletlenszerű, magam is mindig megdöbbenek rajta

a halál és a szerelem valahol a lélek mélyén összeérnek. ˝

fülembe
súgtad, hogy szeretsz, én válaszként, hogy kellessz.

a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett és elhagyott..

Illúzióó *.* Ł

Túl magasra vágysz, hol van már a rózsaszínű felhő?
Veszélyes az út, a csúcshoz mindig közel a lejtő.
Pont olyanná válsz, mint akiken nevettünk régen,
Hidd el, többet ér mindig, amit nem kapsz meg pénzen.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt,
Fekete-fehérré változott,
Hol van az a lány ma, rossz utakon járna,
Aki velem együtt álmodott?

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó,
Klassz új ruhák, bankszámla vár,
Így élni mért lesz jó?
Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó,
Elhagy a vágy, s minden barát,
Szíved, ha túl olcsó.

Rohan a világ, ha te is rohansz, lehetsz a legjobb,
De céltalan a cél, én nem hiszem, hogy ez az, ami feldob.
Magányos a szív, ha kelepcébe magát bezárja,
Én segítek, ha kell, ha úgy érzed, hogy mégiscsak szállna.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt,
Fekete-fehérré változott,
Hol van az a lány ma, Ferrariba szállna,
Aki velem együtt álmodott?

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó,
Klassz új ruhák, bankszámla vár,
Így élni mért lesz jó?
Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó,
Elhagy a vágy, s minden barát,
Szíved, ha túl olcsó.

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó,
Klassz új ruhák, bankszámla vár,
Így élni mért lesz jó?
Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó,
Elhagy a vágy, s minden barát,
Szíved, ha túl olcsó.

Csalodnom kellett benned mert te is olyan voltál mint bárki más,ugy hazdtál mint a vízfolyás...

~Bár, te csak játszottál...De ne feledd! Nekem minden szavam igaz volt, csak volt mit mondani nem mertem.

az álmaimnak élek, én is úgy akárcsak te, az álmaimnak élek

az álmaimnak élek, mikor majd hozzád betérek halkan magamban beszélek

megtévesztett a valóság, de nem a szemem káprázott

egy, társra vágytam és benned megtaláltam amiben eddig nem hittem most a két szememmel láttam

Keveset tudsz rólam, de nekem ez is lehet túl sok

Egy falat húztam fel, amin át senki se látott,Titokban építgettem egy új világot.

D-e  f-e-l-k-e-l-e-k  m-e-r-t  n-e-m  t-u-d-o-m  m-i-t  a-k-a-r-n-a-k  A-m-i-t  a  n-y-a-k-a-m-b-a  v-a-r-r-n-a-k  a-z  e-g-y  s-z-i-m-p-l-a  s-z-a-r  n-a-p .

Sokat beszélhetsz, ha semmit se mondasz Vagy szavak nélkül is vad vágyakat ontasz

Mert én kiállok magamért, tudod, ilyen a formám Ha szúrja valami a szemem, rögtön nyílik is a pofám

f e j t s d  m e g  a z  é l e t e m  l e g y e n  s z e r e l e m  a  j e l s z a v a d  d e  a  s o r o z a t n a k  v é g e  a z     u t o l s ó  r é s z  e l m a r a d .

Megint majd újra de amíg markolom a szelet és a habok betakarnak addig nem érdekel ki szeret,

bevallom

Arról hogy így van, Hát lehajtom a fejem és bevallom,hogy sírtam

Nem ismersz még most sem de ez lettem látod Egy romantikus kamasz tudod a szenzitív gyerkőc Egy utolsó paraszt,ha lesz olyan aki meggyőz

Az idő begyógyít, azt mondtad, hogy minden sebet.De ha tükör elött állok csak a tükörképem nevet

nem hiszed el,hogy fontos lett,hogy a kezem nyújtom feléd de mit látsz akkor bennem,csak egy újabb halott mesét

ki a főszereplő akkor, hogy ha minden ember színész

Kalandor lettem, egy elvarázsolt kisgyerek Aki így fejez ki mindent, mert ő így szeret...

Többé már el, többé nem fordítok hátat

mindent

De a szemekben a megfagyott vakság mindent elárul

senki

A jelszó ez volt: senki sem nevelhet meg

Várni. Ez volt az első lecke, amit megtanultam a szerelemről. A nap iszonyú lassan vánszorog, ezer tervet szősz, előre elképzeled az összes lehetséges párbeszédet, különböző fogadalmakat teszel, megígéred magadnak, hogy megváltozol - miközben egyre csak várod, epekedve és nyugtalanul, míg meg nem érkezik.

Messze távol, fényeken túl,
Minden bezárt könyv, újra kitárul.
Messze távol, álmokon túl,
Elfut a sok emlék, rád borul

semmi sem

Valami megváltozott vagy talán semmi nem a régi már.

Egyre
gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat
nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az
előbb néztelek, majd megérintettelek, és
rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.

örökké aludnék

Ha az egyetlen hely, ahol láthatnálak az álmom volna,
örökké aludnék.

Mikor megismertelek, még nem tudtam, nem gondoltam, hogy valaha szeretni foglak. Ma már képtelen vagyok elképzelni, hogy nem szeretlek.

Fáj a valóság, szükségem van Rád..

Ha szeretsz ad a kezed, és ne kérdezd, hogy ki vezet. Ne kérdezd, hogy hová megyünk, csak azt akard, hogy örökké együtt legyünk.