~ Az életem olyan, mint egy kirakós játék, ami most lett igazán teljes, mert megtaláltam az utolsó hiányzó darabkát: Téged. ^^
2010. szept. 18.
Ültem a földön... csak ültem. Nem tudom hány percig vagy óráig...
csak ültem. Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a
derekam mikor puszit adtál, hogy böktél meg amikor viccelődtünk...
csak magunkat láttam. Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád,
megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni! Akartalak, ott, akkor,
mindig és most! Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod és azt,
hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek... szeretlek!
csak ültem. Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a
derekam mikor puszit adtál, hogy böktél meg amikor viccelődtünk...
csak magunkat láttam. Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád,
megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni! Akartalak, ott, akkor,
mindig és most! Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod és azt,
hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek... szeretlek!
2010. szept. 10.
Az esőcseppek hangosan kopogtak a vonatablakon. Fáradtan kinéztem a tájra, de csak elmosódott képeket láttam. Ahogy hallgattam a vihar sajátos dallamát, eszembe jutott az az éjszaka, amikor együtt voltunk, és nem törődtünk semmi mással. Akkor is esett, de minket nem zavart. Azon az éjszakán az esőcseppek is együtt örültek velünk.
2010. szept. 4.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)