Mikor életemben először láttam, máris felfigyeltem rá. Heves természetű lángelme. Szeszélyes. Kegyetlen. Nem lobban fel akármiért és nem alszik el akárhol. Mikor fényként suhant be a terembe, ezernyi szempár szegeződött rá. Kecses mozgása mint a tűz lángcsóváinak hajlongása, megigézi az embert. Szeme olykor melegséget áraszt, néha izgalmat, kalandot rejt, s ilyenkor merészen játszani kezdek vele. Bár tudom, az életemmel játszok, mégis megéri, mert mellette félhetnék. De nem teszem. Minél jobban felborzolom a kedélyeit, annál inkább élvezem.

Szeme lángvörössé változik és hiába ellenkezem, testemet elönti a láz, a melegség, és bár összeesnék, ő nem engedi. Olyan, mint egy vadász, ki nagy munka árán, de elkapja zsákmányát. Szemeim akaratlanul is, de lecsukódnak. Nem bírnak tovább ellenállni a csábításnak. S bár derekamat tartja, másik kezével lágyan végigsimítja arcomat, és éget, mint a tűz. Minden egyes érintése forró nyomot hagy szívemen. Ajkainak lágy érintése mint nyílvessző veszi célba a szívemet, és el is találja azt. Lassan lecsukja szemét, és most már csak két dolog létezik a világon: ő és én. Szerelmének nyomát immár örökre szívembe égette. Olyan, mint a tűz. Meggondolatlan. Szenvedélyes. S bár ha elhagy, meghalok, mégis bízom benne...